C&R

C&R

2008. január 24., csütörtök

Csukákra készültem ...

Azt is mondhatnám hogy talán kicsit korai ez a készölődés, de a megenyhült idő talán idén is meglep egy csukával még a tilalom kezdete előtt. Deha nem jön össze az sem baj, áprilisban tudom kamatostul bepótolok minden kihagyott "csukeszt" . Addig talán még kötök mindegyik szinből egyet bitos ami biztos. Általában a csukás vizeket frekventáló pecásoknak ezernyi féle csuka légyel van megtömve legyesdobozaik, de nekem aki ritkán jár a csukák birodalmában még ez az alig húsz szinvariáció is sok mert egy egy peca alkalmával 4-5 legyet próbálok ki. Ezek megkötése a lehető (szerintem) leg egyszerübb, gyakorlatilag fel kell kötni (fixálni) a super polar fibre-t közvetlenül a horgfül elé. Ajánlatos jól meghúzni a cérnat ezér ha van az embernek cipővarró cérnája nyugodtan megkötheti azzal is a legyét. Én még az elején bekötök 6-8 szál pearl flash-t amit hosszabbra hagyok mint a super polar-t . A cérnából kiképzem a fejet is, majd jó vastagon lakkozom hogy birja a csukák fogait. Újabban már csak "printed eye" (festett) kerül fel szem gyanánt , igy hosszabbnak tűnik a légy is ami itt előnyünkre válhat.
A sor végén pedig egy kombinált polar- őzszőr és az őzszőregér amire remélhetőleg idén csuka is fog jönni nem csak a domik üldözik majd mint tavaly tették.

2008. január 23., szerda

VÉGRE !!!!

Szombat délben kimentem pecálni, nem igazán biztam benne hogy fogok majd halat mert elég gyengén kaptak a halak a crystal nimfákra meg különben is január van. Nem is tudom miért de feltettem egy sima PT-t amire már folyamatosan ugrottak a pikkelyesek, igaz csak a miniatür faj képviselői sulytasos küsz és néha egy-egy kansnájder formályaban mely utóbbiakból 14-15 centissek is fentakadtak. A vége az lett hogy átrendeztem az egéssz cájgot, alulra került egy rézfejes #14 PT, felülre pedig egy ugyancsak rézfejes #16 PT. Általában az alsó légyre jöttek a halak, néha pedig egy egy domi is beugrott. A legnagyobb megvolt 25 centi is de ettől fügetlenül nagyon örültem minden egyes halnak. Jó 2 órát pecáltam a végeredmény pedig durván 50 küsz és 7-8 domi volt. Ezen teljesitményemen felbuzdulva vasárnap még délben kimentem igaz most is csak 2 óat pecáltam mert a nap elbújt a felhők közé és a hideg szélben nagyon fázott a kezem mert hogy folyamatosan majdnem minden dobásra fogtam 1-2 halat. A csalival nem is variáltam, egyből a jól bevált PT került fel és legnagyobb meglepetésemre a snecik alig jöttek, viszont domit szakadásig fogtam.Volt hogy egyszerre kettőt is fogtam és bár az átlag méret 15cm volt jól szórakoztam. Télen nekem nagy szám ha domit fogok a szombati jó féltucat domi is majdnem rekord volt, de vasárnap 100-nál is több kijött domiból. Sőt, mivel 0,12 tipettel pecaltam #5 bottal még 2 szakitásom is volt. Bár ezeket nem tudom mik lehettek mert az eléggé opálos egyre csak növekvő vízben nem láttam a halat, de tökmindegy mi volt, legalább volt valami. A kétórás peca majdnem befelyezésekor pedig beugrott az a hal amit már évek óta próbálok műlégyel megfogni és most mikor semmi különöset nem tettem érte egyszercsak beugrott. Kicsit furcsa volt hogy nagyon vergődik és egyből megcélzott minden akadót, egy kis paduc ! Nem tudom mások hogy vannak vele de legyezőcájgon nagyon jól megy ez a hal, nekem legalább is tetszett, szerintem máskor rápróbálok a PT-kel a paduccsordákra. Jó volt igy 1 honap szünet után halat fogni ...

2008. január 14., hétfő

... bizsuk ...

- "bizsuk" - mondta a feleségem mikor a kezébe adtam a néhány órás esti légykötés termését, azzal pedig nem is törődve hogy belegázol legyezőhorgász lelkembe folytatta is a szemrevételezést egy kérdéssel - "melyiket adod nekem ?" . Igaz ami igaz a beadhead nimfáknak csillogó-villogó külselyük miatt egy nem legyezőhorgász azt hiheti hogy valami ultramodern fülbevalóval van dolga, de semmikep nem horgászcsalival. Nem is csoda hogy a legyezőhorgász feleségek szeme felcsillan egy-egy ilyen spectra dubbing - cristal flash -bead head nimfa láttán. Persze néhány baráti találkozó után ahol a feleségek is jelen voltak és még pizza szervirozás előtt végigmustrálták a legyesdobozokat az abszolut non-favorit légy is meglett, igaz ebben a kategóriában az eredmény döntetlen lett a kukacokra és férgekre emlékeztető cheh nimfák és a csótányokra, pincebogarakra emlékeztető polifoam bogarak között.Szeréncsere a halak azért ennyire nem zárkóznak el egy adott légytipus "elfogyasztásától" sem, csak a megfelelő helyen, jókor, jól kell felkinálni nekik az aktuális favoritot. Sajnos a legyezés szemszögéből a télre azt lehet mondani hogy halott szezon mert a halak ilyenkor már fenéken táplálkoznak, az életritmusuk annyira lelassult hogy alig esznek valamit. Olyan talán nem is létezik hogy ilyenkor ráunjon valaki a halakra, hacsak bele nem fut egy nagyon éhes küsz vagy jobb esetben domicsordába. Az előző 2 tél annyira enyhe volt hogy még januárban is fogtam szárazzal a domikat de a mostani tél már decemberben megmutatta fogait, a halak pedig annak rendje modja szerint úgy elbújtak mintha soha ott sem lettek volna. Néha ha sokat jaákálok a folyó mentén, rátalálok egy-egy paduc csordára, de a környéken portyázó hatalmas kormorán sereg már annyira megvaditotta őket hogy amint egy kis mozgást észlelnek egyből elszelenek. Igy aztán jobb hijján horgasz ösztöneimet kénytelen vagyok (gondolom) sok legyezőhorgász társammal egyetemben a kezes bárány szelidségü küsz csordákon kiélni. Néha, mikor nem mozdulok sokáig még a paducok is a közelembe jönnek és ott villognak a nimfáim alatt-közott de valahogy még egy sem nézte tápláléknak a legyeimet, talán egyszer majd megadatik hogy én is fogjak paducot vagy epp márnát legyezve. De, addig, a pecáim főszereplőinek a következőket tálalom : spectra dubbing/crystal flash/ bead head nimph (red) spectra dubbing/crystal flash/ bead head nimph (green) cpt/spectra dubbing/crystal flash/ bead head nimph (red/green/yellow variant's) (budilánc nimfa) PT & PT/ bead head nimph chez nimph (grey,green) chez nimph (red)(pinky) chez nimph (yellow) buzzer's Mivel a nimfázás nem a kedvenc módszerem ezért márciusban a már meg-megelevenedő vizben a nimfákat átcserélem nedves majd szárazlegyekre. Ezután a nimfákat már nem is igen használom csak majd ha pisztrángos vagy péres hegyi vizen járok ahol egy-két nagyobb öregebb halat már nem tudok szárazlégyel felszinre csalni. ................................................................................................................................................................... ... a gyakorlatban ... Azt mondják "ahány ház annyi szokás" , ha legyezőhorgászok vizekről/halakról/legyekről/és nem utolsó sorban tehnikákrol beszélnek az emlitett szólás igencsak megállja a helyét. Sokan nem tudják de vannak vizek ahol nimfázásról lévén szó csak egy adott spéci tehnikával lehet halat fogni. Erre a legjobb példa a gyönyörü de halban annál szegényebb Köves Körös, melyben ha halat akarunk fogni a legfölső légy fölé egy pici csúszó sörétólmot kell helyezni, különben szinte garantált a betli hiába a mesterien megkötött főleg #12 GHRE vagy PT-enk . De például a Fenes patakban ugyan igy a súlyozatlan nimfák alá egy 20 centis előkére nyomott sörétólom hozza meg a sikert ami lent tartja és lebegni hagyja a súlyozatlan #14 cheznimfat vagy PT-t . A nagyobb vizeken mint például a Sebes Körös hegyi szakaszán a külső ólmozás nem igazán működik. Itt inkább a nimfákat kell súlyozni, és a horogmérettel sem kell a szemet rongáló dimenziókba menni. Mig a hegyi szakaszokon a péreket és sebeseket leginkább a #10 méretü nimfákkal fogják (GHRE,PT és a pinky itt egy etalon) , addig az alsó már-már sikvizi részeken #6 horogra kötött nimfákkal is fogják a domikat. A Fekete Körösből gyakorlatilag már kipusztultak a szalmonidák, az egykori hatalmas sebesekről ma már foto sincs ,az őket kihalásban megelőző pérekre melyek tavasszal ellepték a környező patakokat pedig, már csak néhányan emlékeznek. Manapság csak a domik képesek igazi kihivást jelenteni egy legyezőhorgásznak a fenti szakaszon, mivel itt még balin nincs és hiába vannak a paduc csordák melyekben nem ritkák a 40 centis egyedek sem és akad köztük pár darab 1-2 kilós márna is, mert ezeket még élőcsalival is nehéz megfogni. A domolykó viszont szinte egéssz évben horgászható (laszámitva a tilalmi időszakot), a téli időszakban pedig csak nimfával lehet becsapni. Ezen a vizen általában mindegy hogy a nimfát súlyozzuk vagy külső ólmozást használuk de egy biztos, kezdőknek majdnem hogy garantált a betli ezért nem kell elcsüggedni, ez egy amúgy is nehéz viz, főleg télen. Itt is a legismertebb nimfákkal érdemes kezdeni, a tradicionális GHRE,PT , a kicsit modernebb chez nimfák és a bead head PT, de az újkeletü állati eredetü anyagokat szinte teljesen nélkülöző spectra/bead... nimfák is működnek. A horogméretet illetően itt nyugodtan végig lehet próbalni a legyeket #18-8 méretig.

2008. január 6., vasárnap

2008 - indul a banzáj .....

Azt hiszem minden legyes életében van legalább egy olyan momentum amikor elérkezettnek véli a pillanatot hogy eddigi tapasztalatai alapján vagy a vizek, modszerek, halak állitotta kovetelmények miatt lecserélje vagy legalább kiegészitse a felszerelését. Igy történt ez velem is, és négy botból hármat "csinaltam", ezért az év egy kis gyomorideggel indult mert az ünnepek miatt a posták és futárszolgálatok is vakációztak. Az új Taimen XR 590/3 botom pedig majd 2 hétig utazott mire végül is célhoz ért. Mondanom sem kell hazaérve első dolgom volt hogy kibontsam és mindent összerakjak.... csodás érzés a botcsőből elővarázsolni a még érintetlen bot tagokat। Gyors bandázs ellenőrzés után már viaszoztam a toldásokat és össze is illesztettem őket, sajnos a szobában nem igazán lehet lengetni egy 9' bottal igy aztán hamar nekiláttam a zsinór orsóra helyezésének. Sajnos egy egéssz estés programot még igy sem tudtam összehozni, pár év tapasztalattal a hátam mögött már nagyon gyorsan ment a betanult művelet pedig 2 orsón bekinget cseréltem és újra csomóztam a zsinórvégeket is , de hiába. A ceremóniát megpróbáltam elnyújtani igy nekiálltam és készitettem egy új sodort előkét is , de minden hiába az új bot hamar csőre lett töltve ! .............................................................................................................................. Mára nem is maradt hátra csak egy próba lengetés a Feketében. Szerencsémre az idő felmelegedett igy nem fagytak el a gyűrűk sem és a próba is jól sikerült. Kicsit bezavartak a széllökések, és már én is teljesen elszoktam egy "finom" pálcátol mivel hónapok óta már csak a #8-assal streamereztem. Azt inkabb nem mondom hogy hány métert dobtam, de nekem úgy tűnt hogy legalább 2 méterrrel kevesebb sikerült mint a nyáron. Ettől függetlenül lelki szemeimmel már láttam is a szárazlegyemre feltörő hatalmas domikat melyek most úgy elbújtak hogy ha nem ismerném a vizet azt mondanám hal sincs benne. Mostmár csak kikell várjam hogy a felmelegedő vizben beinduljanak a domik is és akkor élesben teszteljem az új "családtagot". Addig pedig sodrok még 10-20 előkét , meg kötök pár száz legyet is mert ha legalább olyan lessz 2008 mint amilyen 2007 volt szükségem lessz reájuk. Persze ennyivel nem lehet kihúzni tavaszig néha le kell venni egy egy botot a polcról, összerakni, meglengetni , az orsókat szétszedni megzsirozni .... aztán pedig tekergetni ,recsegtetni őket (ettől én mindig megnyugszok :) ) , álmokat szőnni amiket majd nyáron megvalósithatunk. .............................................................................................................................. Pár szó a botról: Taimen XR 590-3 Azoknak akik csak most kezdik a legyezés : egy háromrészes AFTMA #5 botrol van szó 9' hosszban. A bandázsolás szép a lakkozás úgyszint, a sötét szinü gyűrűk minőséget majd az idő dönti el. Az orsótartó kicsit rövidnek tünt mert az Okuma SLV 5/6 orsóm kicsit nehezen fért be a helyére de 6-7 levétel után már ez is könnyebben jár. Amúgy az orsót befogás után 2 gyűrű rögziti, valószinüleg le sem lehetne robbantani az orsót ha már be van fogva. A parafa nyél igy újonnan szépen mutat de persze szebbé is lehet tenni egy kis nyálkával a C&R után. Végül is erre esett a választás mivel főleg szárazozni kell igy ez a hossz is megfelel és ezzel elférek az általam horgászott domis vizeken is. A háromrészes kivitel miatt könnyen szállitható és gond nélkül befér bármilyen autó csomagtartójába ellentétben az eddigi 2 részes botjaimmal melyekből a 8,6' kétrészes is visitva fért be a Logan extra széles csomagtartójába, az RX7 9' kétrészeset pedig csak az utastérben tudtam szállitani. Az pedig hogy a bothoz még egy kordura bevonatu botszállitócső is jár, külön megnyugtat hogy az utazás során nem fog sérülni a bot. Az akciója még nem teljesen tiszta előttem, a Batson blank akció skáláján medfast és fast között lehet (spiccre akasztott súlyokkal teszteltem) ettől függetlenül a botot jó kézben tartani. Könnyü és szinte kéri hogy dobjunk vele egyenesen a domicsorda közepébe. Sajnos igy télviz idelyén nekem hallal még nem volt alkalmam kipróbálni de biztos vagyok benne hogy az sem lessz rossz érzés.