C&R

C&R

2013. november 23., szombat

Az első és az utolsó

Ma Nagyváradon a Sportcsarnokban Horgász-Vadász kiállitás volt ,gyengécskére sikerült de beújítottam egy Jaxon pálcát.  Délután ki is próbálódott ,s bár a Fekete halat nem adott egy pocsolyából mégis sikerült kipiszkálni két kis domit. Idén talán az utolsókat. Kicsik voltak, de megrángatták a botot. Jó volt !
Bár lehet ez csak az uniós agymosás utóhatása .

A Fekete Körössel nem tudom mi volt mert elég petroleum szaga volt a viznek, ki tudja ,lehet valakire rászóltak és beleengedett valamit a vizbe bosszúból. Megesik. Példéul a nyáron a strandon egy kicsit túl sok termálvizet engedtek a medencébe, de úgy hogy olyan forró lett a viz hogy vagy két napig bele sem lehetett menni. Harmadnap aztán valaki bele is csokizott úgyhogy mikor hétvége felé kezdtek beszédelegni a strandolók nem igazán volt kedve senkinek pancsikolni a melegvizben miközben egy gigarudi lebeg a vizfelszinen.Állitólag leengedték és kifertőtlenitették ,a rossz nyelvek szerint csak kipiszkálták, ez már örök rejtély marad .
De az is lehet hogy megint csak belemostak valami ciszternát mint a nyáron , mikor tonna számra döglött a hal mert valaki pont a Fekete Körösben tudta csak kiöbliteni a permetszeres tartályát.. Kivonult a horgász egyesület és a rendőrség , egy kicsit hümmögtek a döglötthalat meg összeszedték a falusiak és eladták ki hogy tudta.
Ez az eset három nappal azután volt hogy a Sebes Körös vize 3-4 órán keresztűl vérvörös szinben csordogált. Ez utóbbit kideritették. Két romagyerek (talán nem is tudni melyik kettő) egy petpalack ételfestéket dobott a vizbe (azt a hét meg a nyolcát) ez okozta a galibát (azon a környéken enniük sincs mit a romáknak nem hogy pénzük pár liter ételfestékre, dobálózni).
Lássuk be rosszabb is lehetne, mióta tagok lettünk és tartjuk magunkat az EU természetvédelmi előirásaihoz (persze csak papiron) a környezet szennyezés csak a tizszerese az azelőtti állapotnak (igazából 100 szorosa), de gondolkodjunk pozitivan lehetne rosszabb is pl ezerszerese...

Száz szónak is egy a vége a blog folytatódik több ezer szines és izgalmas egyéni beszámolo és millió fotó helyett majd néha irogatok eztazt talán még fotózok is párat. Szal nem lessz érdemes ide járni (vagy mégis ?)!




u.i.
       mennyé má'